Neme: ivartalanított kan
Szül. idő: 2009 eleje
Fajta: keverék
Méret: közepes / 20 kg
Bekerült: 2011.02.27
Telefon: 30/5000-209
Elhelyezés: LelencTanya

Több információ

Bambi még 2009-ben került a főváros sintértelepére, ahonnan egy állatvédő szervezet hozta el. Náluk volt 2011-ig, majd a Lelenc KME gondozásába került, párjával, Adriával együtt. Csodás kutyabarátság tanúi vagyunk, a félénk, bizonytalan Bambi Adria védőszárnyai alatt kinyílt. Bambi szelíd, kezdetben inkább tartózkodó, ám ha valakit megismer, akkor nyitott, közvetlen kiskutya lesz, bújik a simogatásra, lelkesen hallgatja az embert. Szeret labdázni és kutyatársaságban sincs vele probléma, de mindenképpen kontroll alatt szabad más kutyával együtt lennie, mert félelmi reakciói lehetnek. Bambit sok rossz érhette, mert még mindig képes megijedni, elbátortalanodni, vagy kifejezetten félni! Bambi soha nem élt lakásban és a városi forgalom is ismeretlen lehet neki, ezzel együtt gyönyörűen sétál pórázon, nagyon jól irányítható minden helyzetben, hiszen tanulékony, együttműködő, szófogadó kutyus. Aki őt választja, megtapasztalhatja, hogy egy addig magányos „kisfarkas” mennyire hálás és ragaszkodó! Ismert egészségügyi problémája nincsen, viszont ha stresszes a környezet, akkor nagyon hamar le tud fogyni.

 

Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Megosztom, hogy segítsek!