2006.12.22 – MEGNYERTÜK!

A Magyar Telekom és a TV2 „Az Ügy” című pályázatát a Lelenc Kutyamentő Egyesület elsöprő fölénnyel megnyerte!
A fődíj 5 millió forint. A Magyar Telekom a fődíjon felül adományként telefonos szavazás hívásainak díját is átadja. Ez az összeg előreláthatólag 2,5 millió forint (a Dominó-kártyáról kezdeményezett hívások díja áfát is tartalmaz, azt nem lehet adománykánt átadni).
Köszönjük mindenkinek, aki a Lelencre szavazott!
Az eddig példátlan szavazatszám nem csak anyagi segítség, hanem megerősítése annak, hogy amit csinálunk az jó, és sokaknak fontos. Erőt és lehetőséget adtatok a munkánk folytatásához!
Köszönjük!

2006.12.21 – KARÁCSONY AZ ILLATOS ÚTON!

2006. december 20-án a Fővárosi Közterület-felügyelet gazdasági igazgatóhelyettese Szőke György karácsonyi ajándékkal lepte meg az az Állaegészségügyi Telep, közismet nevén – Illatos út – kutyáit.
Az ünnepélyes átadást megelőzően Dr. Kozma Tamás, a telep vezetője elmondta a sajtó megjelent képviselőinek: a Telep létjogosultsága csupán az állatartói felelősségen múlik, ha a kutyatulajdonosk vigyáznának kutyáikra, ha felelősen gondolkodnának róluk és éreznének irántuk, nem kerülne be több ezer állat a telepre.
A bensőséges kis ünnepségre a Lelenc Kutyamentő Egyesület vezetője is meghívást kapott. Tenner Anna elmondta, az országban példa nélküli az együttműködés a Telep vezetői, dolgozói és az állatvédelmi csapatok között. Egyedülálló az is, hogy a Telep nyitott, a munkatársak nyíltak és hogy egy ilyen intézményben minden erőfeszítést megteszenk azért, hogy a betegen sérülten bekerülő kutya mihamarabbi orvosi ellátásban részesüljön. A Telep vezetője miden egyes ilyen eb érkezésekor értesíti az állatvédőket – a Lelenc Kutyamentő Egyesületet, a Noé Állatotthon Alapítvány Minimenhelyét, a Kutyasegélyszolgálatot avagy a Biatorbágyi Állatvédő Egyesületet. A csapatok pedig együttműködve, összehangoltan teszik a dolgukat, a sérült beteg állatok ellátásról gondoskodnak, keresik az eredeti gazdákat, készítik heti többszöri frissítéssel a weblapot, hogy minél több kutya otthonra leljen.
A Lelenc Kutyamentő Egyesület karácsonyra 2000 db chippel lepi meg az Illatos úti kutyákat, 2007-ben minden egyes, az Illatos útról távozó kutya mikrochipet kap, így ha még egyszer előfordul vele, hogy elvész, az egyedi azonosító segítségével pillanatok alatt családjára lehet bukkanni. Ezen akcióhoz várják a kutyabarátok támogatását, amely adományokat az Egyesület MKB 10300002-20228260-00003285 számlájára várja.
Szőke úr ezt követően a Telepen kialakított műtőbe invitálta a megjelenteket és átadta az ajándékot: egy altatógázzal működő, lágyműtétekhez hasznáható altatógépet. Kiegészítésül néhány, a műtétekhez szükséges kézi műszert és a sebellátáshoz szükséges eszközöket is kaptak az Illatos úti kutyák. A kisebb beavatkozásokat – például felszíni sérülés összevarrása – eddig is elvégezték az Illatos úton, vénás altatóinjekió adását követően. Ez az altatás azonban rövid ideig tartó beavatkozások alkalmával használható csak, és nem is kockázatmentes, az állat nincs lélegeztetőgéphez kötve és ivartalanításhoz például egyáltalán használható. Az altatógép rendkívül nagy szolgálatot tehet súlyosabban sérült vagy olyan kutyák ellátáshoz, akiket azonnal ivartalanítani kell.

2006.12.01 – KARÁCSONY AZ ILLATOS ÚTON!

Mostanra hagyománnyá vált, hogy karácsonykor az Illatos úti kutyákat is megajándékozzuk. Idén is kérjük a kutyabarátok segítségét, hogy szebbé, könnyebbé tegyük ezeknek a szerencsétlen sorsú kutyáknak az életét!
Az idei akcióban életre szóló ajándékot szeretnénk adni az Illatos úti kutyáknak! Szeretnénk, ha jövőre minden a telepről örökbefogadott kutya mikrochipet kapna, hogy soha többet ne kerülhessen ilyen helyzetbe, ne legyen kóborló, gyepmesteri telepen csodára váró gazdátlan eb!
A Bayer Hungaria Kft. segítségével akciós áron 2000 mikrochip megvásárlását tűztük ki célul!

„Este 8, békés kutyás este, a kutyák játszanak, a gazdik beszélgetnek az ebek életéről.
100 métere durranás,
Mimi kezdetben csak figyel, majd szempillantás alatt elveszítjük szem elől, behúzott farokkal – Ben Johnson megirigyelné- a közlekedési csomópont felé rohan… elkezdödött a hajsza…
A megijedés, elrohanás után egy éjszakai kereső túra alakult ki, 4 ember 4 autóval kerületi nagyságban, minden egyes kertnél, kapunál fütyürészve, kiabálva hajszolta a gyerköcöt… semmi…
éjjel 3 táskás, kisírt szemekkel feladtuk a harcot… talán holnap a világosba…
reggel 7 rohanás a kutyafutatókon, menetközben telefonálás a kerületi állatorvosoknak… semmi…
reggel 9 fotók kutatása, szóróanyagok nyomtatása…
reggel 9:31 telefon az Illatos útról – MEG VAN! – a telefon végét már nem hallom, mert elsírom magamat… A CHIP, melynek ellenörzésekor azonnal kiderül a gazda száma, címe!

Ők azok, akikben nem volt mikrochip… Még most is ott gubbasztanak a kennelben, mert a gazdájuk nem talált rájuk. Ha egyszer végre örökbefogadják őket, akkor a beültetett mikrochip segítségével soha többé nem kerülhetnek ilyen helyzetbe.

A mikrochipről bővebben a www.m-a-x.hu oldalon olvashatsz!

Az Illatos úti kutyák karácsonyára adományodat a Lelenc Kutyamentő Egyesület 10300002-20228260-00003285 számlájára várjuk!
Az adományról adóigazolást küldünk, ha elküldöd neved, cimed, adószámod a lelenc@lelenc.hu email cimre.

2006.11.29 – A SZAVAZÁS LEZÁRULT!

Köszönjük mindenkinek aki szavazott ránk! Az eredményt karácsony előtt tudjuk meg – még 3 szervezet bemutatkozása hátra van – és igérjük amint biztosat tudunk közzé tesszük.

HA TEGNAP ELALUDTAD A FILMET, AKKOR MEGNÉZHETED KANDÁSZ ANDI WEBOLDALÁN! AZ ÜGY – VIDEO

2006.11.23 – MA ESTE „AZ ÜGY” A LELENC ÜGYE!

„Előfordult, hogy le kellett állni a forgatással, mert sírógörcsöt kaptam. Elviselhetetlen érzés látni a gazdijuknak feleslegessé vált kedves állatok szomorú szemét a rácsok mögött. Szinte megszólalnak és azt mondják, vigyél haza!” – mondja meghatódva Kandász Andrea.

Ma reggel Frici és Smoothy társaságában beszélgettek „Az Ügy”-ről a MOKKA-ban. Nézd meg a videót! »

A Lelenc bemutatkozó filmjét ma este nézhetitek meg a TV2-n 00:20-kor! Szavazni mostantól kedd éjfélig lehet a 1771 számon!

2006.11.16 – „AZ ÜGY”

„Az Ügy” elnevezéssel közös pályázatot írt ki a Magyar Telekom és a TV2 televíziós csatorna civil szervezetek számára. A pályázaton karitatív tevékenységet végző alapítványok és egyesületek vehettek részt. Társadalmi zsűri választotta ki azt a nyolc civil szervezetet, amelyekről egy-egy 30 perces dokumentumfilm készült.
A nézők az adás alatt (és azután 5 napon keresztül) az 1771-es jótékonysági szám hívásával 200 forintot juttathatnak a számukra rokonszenves szervezet számlájára, amelyet a Magyar Telekom is megtold. A legtöbb hívást regisztráló szervezetnek a cég további 5 millió forintot utal át, a többi szervezet a telefonálásból befolyt összeg mellé még 1-1 millió forintot kap.

Az Ügy adása november 23.-án éjjel 00.20-kor lesz, szavazni csütörtök nulla órától kedd éjfélig lehet.
Telefonszám: 1771 (A Magyar Telekom T-mobile és T-com hálózatából hívható.)
Segíthetsz azzal is, ha plakátolással felhívod a figyelmet az akcióra!

2006.10.01 – OKTÓBER 4. AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA!

Szeptember végén, október elején civil szervezetek, helyi közösségek több, az állatok világnapjához kapcsolódó rendezvényt tartanak. Az első akciók szeptember 24-én megrendezésre kerülnek.
Ezekről a rendezvényekről a fórumon tájékozódhatnak, illetve közzétehetik a lakókörnyezetükben szerveződő rendezvények felhívását.

Országos chipezési akció!
Október 4-én, az Állatok Világnapján használja ki a Bayer Hungária Kft. kedvezményes mikrochip beültetési és regisztrációs akcióját.
Az akció részletei, az akcióban résztvevő rendelők listája a www.zoonozis.hu oldalon olvasható.

2006.09.28 – ÖRÖKBEFOGADÁSI PROGRAM AZ ILLATOS ÚTON

2006. október hónapban a Bayer Hungária Kft. Állategészségügyi részlege minden egyes, a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi (Ebrendészeti) Telepéről kikerülő kutya örökbefogadását szponzorálja.
Örökbefogadáskor minden kutyát ellátnak országkódos tracer állatazonosító mikrochippel. A chipek a Magyar Állatorvosi Kamara által üzemeltetett internetes adatbázisban lesznek regisztrálva.
A Bayer ezen felül ellátja a kutyákat bolha, kullancs, szúnyog és légy ellen védő cseppel és ízesített féregtelenítő tablettával.
Az akció részleteiről, az örökbefogadott kutyáról, a mikrochipről a www.zoonozis.hu oldalon olvashat.

2006.07.15 – VIGYÁZZ! JÖN AUGUSZTUS 20!

Az augusztus 20-i tüzijátékok alatt évről évre kutyák százai vesznek el, igencsak komoly gondot okozva az amúgy is végleteig túterhelt állatvédőknek, menhelyeknek. Mivel ők már nem tudnak több kutyát befogadni, az utcán kóborló kutyák nagy része gyepmesteri telepekre kerül, vagy még az utcán bevégzi egy autó alatt.
Ilyenkor még a máskor nyugodt, szelíd kutya is pánikban tör ki, akár a pórázt is kitépheti a gazdi kezéből, vagy eszét veszte szétszed addig biztosnak hitt kerítést, eltép láncot.
Kérünk mindenkit, hogy erre az egy estére (csakúgy, mint szilveszterkor), zárja be a kutyát egy biztonságos helyre, és még a szófogadó, engedelmes kutyákat se vigyék póráz nélkül sétáltatni estefelé. Az esti sétát lehetőleg a tüzijáték kezdete előtt intézzék el. Minden kutyám akár kertben, akár lakásban tartják ezen az estén legyen nyakörv és biléta!
Ha mégis megtörténne a baj, keresse meg a legközelebbi gyepmestrei telepet (önkormányzatnál lehet érdeklődni), menhelyet, és feltétlenül tegye fel az internetre (pl: www.elveszetem.hu ), valamint plakátokon keresse a környéken.
Budapesten és környékén elveszett/talált kutyák a www.allatrendorseg.hu oldalon is megtalálhatók! Az adatokat emailben a jaczkovszky@freemail.hu cimre küldhetik el, vagy telefonon (lehetőleg napközben SMS-ben) a 06-70-635-0780 számon várják a bejelentéseket!

2006.07.10 – KUTYAVÁSÁR BUDÁN!

A Budavári Nyár 2006 július 15-augusztus 6-ig tartó rendezvénysorozatának keretében július 15-én szombaton 11 órától 17 óráig a Budai Várban, a Kapisztrán téren megrendezésre kerül a Budai Kutyavásár.
Öt szervezet gazdakereső kutyái között lehet böngészni, keresgélni:
– Lelenc Kutyamentő Egyesület
– Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület
– Noé Állatotthon Alapítvány Minimenhely-projekt
– Futrinka utca Kutyavédő Egyesület
– Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület
Részletes program a plakáton: Budavári Nyár 2006

2006.07.03 – ADJ EGY APRÓ ESÉLYT!

Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben az 1 és 2 forintos érmék dolguk végeztével nem egy másik bolygón pihenik ki a fáradalmaikat, és nem is nyeli el őket egy fekete lyuk… Itt élnek köztünk, elbújva befőttes üvegekben, zacskókban, fiók mélyén, vagy szobadíszként használt hamutartókban szunnyadnak. Nálatok hol laknak?

Itt az alkalom, hogy létük értelmet nyerjen!
Szedd össze most a kallódó aprót, és támogasd vele a kutyák mentését!

Ha van türelmed, és nem riaszt el, hogy a bankban csúnyán fognak rád nézni, akkor az aprót az MKB fiókjaiban (www.mkb.hu) egyenesen a számlánkra fizetheted be, vagy a saját bankodból a számládra befizetve átutalással juttathatod el hozzánk:

Lelenc Kutyamentő Egyesület
MKB 10300002-20228260-00003285

Ha nem szeretnéd felvállalni ezt a tortúrát, de van kedved a környezetedben, munkahelyeden megszervezni az apró összegyűjtését, akkor Budapesten elmegyünk érte, csak egyeztess címet, időpontot a 30/500-0209 vagy 30/440-9071 számokon illetve a lelenc@lelenc.hu”> lelenc@lelenc.hu email címen!
Az akció plakátja letölthető DOC PDF vagy JPG formátumban.
Köszönjük!

2006.06.18 – MA FOLYTATÓDOTT A GAZDIESŐ!

054 099B 119B Rokkó 136K

155K 169K

2006.06.17 – 44+1 KUTYA TALÁLT GAZDIRA AZ ILLATOS ÚTI ÖRÖKBEFOGADÓ NAPON!

– Mind 15 kölyök gazdihoz került!
– 073K Kertes házba költözött, szimpatikus volt a gazdi. Direkt érte jött, a weblapon az összes hibáját olvasta, nem zavarta.
– 075K Megtörtént a csoda, egész nap pörgöt, szerepelt.
– 079B CSibész
– 091B Nagyon jó helyre tette a fenekét a kis bűbáj eb.
– 091K Frici
– 093B Rozi Fürdés és Advantix utána még használható Kiltix nyakörvét megörökölte a 95K frissen bekerült kutyus.
– 100B Gazdikat tájékoztattuk, hogy taknyos, de igy is bevállalták.
– 111B
– 112B Brúnó
– 115B Az egyik kedvencem volt.
– 116B
– 119K Szuszi A gazdik a legnagyobb csúcsban érkeztek, kitartóan örizték az ebet, mire felszabadult egy gondozó, és megkaphatták.
– 120B Jogfenntartással ideiglenes befogadónál van. Mostmár habtisztán, puha párnán alhat a kisöreg!
– 120K
– 121K Eredetileg kicsit kissebb ebet kerestek egy spanci lány mellé a kertbe, de nem tudtak elmenni mellette. Jól tűrte a kozmetikát, az autóba ugyan be kellett emelni, de csak azért, mert nem tudta mit várunk tőle.
– 134B Buba
– 136B Ha a családi kupaktanács rábólint, akkor megpróbálják még kivinni mellé a pireneusit, akiről ma kiderült, hogy lány!
– 138B
– 139B
– 140B Csufi Cigöltem eleget a fenekét, de hiába próbáltuk rávenni a pórázon közlekedésre… Aztán egyszercsak megindult. Bellát, a németjucit követte, nála keresett védelmet a felfordulásban.
– 141B Jogfenntartással ideiglenes befogadónál van a kisöreg.Nagyon romos, vizes, a szíve sem tökéletes. Ő a mai egyetlen apró baleset okozója, kicsit kapkodott az orvosi vizsgálat alatt. A kozmetikában már kapott pofafogót.
– 154K Csak Borzaskát vitték ki, kopaszra nyírva, mert menthetetlen volt a haja… A tortúrát tök nyugodtan végigvárta a leendő társa, egy kölyökmacsek.
– 158K Az igazi boldogság, megtalálta az eredeti gazdija!
– 161K Anett
– 161K Bella A 170K ebbel együtt őrkutya lesz. Gazdik előre dolgoztak, amig fürdésre vártak, addig kikefélték a kutyákat. Jó helyen lesznek.
– 167K Kajlafül, alias Basa. Tegnap fotózás után értesítettük a gazdikat, ma már vitték is haza az ebet. Majd szét esett úgy örült nekik!
– 168K Vándor Egy nagyon kedves idős nénivel fog élni kertes házban.
– 170K Ő lesz Bella társa.
– 170K Rex Móni rohant hozzám, hogy láttam a leadott Gyuszi klónt? Aha… láttam. Aztán rögvest hívtuk az egyik Gyuszi gazdijelöltet, aki jött is az ebért! A Renault Baumgartnernél lesz telepőr, amúgy családi alapon. Hazai főtt kaja, munka kéz a kézben az őrrel. Gyuszit is simán odaadtuk volna erre a helyre.
– A nem hivatalos 45. gazdis eb. Le akarták adni, de végül a padon örökbeadták.

Köszönjük a TV2 napló stáblának, hogy megszervezte az akciót!
Köszönjük minden rádiónak, tévének, újságnak, weblap tulajdonosnak, plakátolónak hogy segített népszerűsíteni a rendezvényt!
Köszönjük a támogatók a chipet, advantixot, kutyaeledelt, kakiszedő zacskót, és a kozmetikát!
TV2 Napló, Bayer hungária Kft, Pharma-Klinika Kft, A and I’s Kanadai Ipari és Kereskedelmi Kft., Sir Mók Kutyakozmetika
Köszönjük mindenkinek – önkénteseknek, látogatóknak -, hogy ott voltak, segítettek, érdeklődtek, és rengetek kutyát örökbefogadtak!
44 kutya mozgott a telepen, állt sorba számláért, chipért, kozmetikázódott, és egyetlen összekapás, vagy baleset sem volt!
Kutyát a kennelből csak a telep gondozója vehetett ki, utána a Minimenhely és a Lelenc önkénteseinek feladata volt az ebek és gazdik navigálása. A tapasztalt kutyás gazdikat elég volt elirányítani, de az idősekkel, tapasztalatlannabb gazdikkal, vagy a túlpörgött esetleg félénk kutyákkal az önkéntesek végig ott voltak.
Nagyon nagy élmény volt ez a nap! Boldog kutyák, boldog gazdik:-)) Látnotok kellett volna, amikor a büszke gazdi még megáll egy percre a frissen mosott kedvencével, hogy lenyomhassak egy búcsupuszt az eb fejére. A kerge Vándorról kiderült, hogy tud ülni, Hiszti édesen bújt a nyakamba, amikor a nagyoktól megijedt, és inkább ölben cipeltem ki a kennelek elől, és a hovi mix sem volt piskóta:-)) Az első napi morgás után most jött okosan, fésülködött, fürdött, kocsiba tulszkolódott egyetlen hang nélkül.
A szívünk szakad meg azokért a kutyákért, akik ma sem kerültek gazdihoz, sok kedvencünk még mindig bent van…

– max –

ÖRÖKBEFOGADÓ NAP AZ ILLATOS ÚTON! – 2006.06.17

A TV2 Napló stábja újabb akcióba kezd! Most az Illatos úti gyepmesteri telep kisöprése a cél!
2006 június 17-én szombaton a támogatók segítségével minden aznap örökbefogadott kutya úgy hagyhatja el a telepet, hogy lekezelik bolhairtóval, kap chipet, és útravalóul ajándék kutyaeledelt.
Az akció nem titkolt célja a figyelem felkeltése. Egy kultúrált városban nem fordulhat elo, hogy évente 5000 kutya kerüljön be a gyepmesteri telepre! A rendszeresen frissülő weblappal, a Plakátkommandó kitartó munkájával, és a lelkes civilek tájékoztató munkájának köszönhetoen 2005-ben jelentősen csökkent a bekerült kutyák száma, és ennél nagyobb arányban csökkent az elaltatott kutyák száma, mert sokan megismerték a telepet. Most a tévések segítségével mégtöbb emberhez juthat el a telep híre!
Június 11-én a Naplóban láthatjátok a beharangozót archív felvételekkel, majd a hét második felében friss képekkel hívják fel a figyelmet az akcióra. Június 17-én az örökbefogadó napon is forgatnak, riportok készülnek, melyet 18-án a Naplóban nézhetünk meg.
17-én a gondozók mellett a Lelenc és a Minimenhely önkéntesei segítenek a látogatókat tájékoztatni.

Sok szeretettel várunk minden érdeklodot, gazdijelöltet!
Cím: Budapest IX. Illatos út 23/a Megközelítheto a fekete 54-es busszal.
Telefon: 280-6832
Honlap: www.illatosut.hu
A telep szabályzata szerint a kutyákért 1000 Ft-ot kell fizetni. Bekerüléskor minden kutya megkapja a kombinál- és veszettség elleni oltást, távozáskor féreghajtó tablettát. A gazdijelölteknél legyen lakcímkártya, nyakörv, póráz!

Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Megosztom, hogy segítsek!